The wolf.#

Évek óta vártam a pillanatra.. de most, hogy eljött, már nem tűnik hívogatónak. A farkas fenyegetően morgott, de nem féltem. Lassan lépkedtem, az érintetlen hóban, így egyre közelebb kerültem hozzá. Még lélegezni sem mertem, nehogy elijesszem, túl soká vártam erre a napra. A farkas morgása felerősödött. Egy pillanatra meghátráltam, de aztán folytattam utam előre. Mikor már csupán egy méter választott el minket, egyszerűen ledermedtem. A farkas kisugárzása megfélemlített, áradt belőle az erő, a vérszomj és a harag. Bárki, aki a helyemben lett volna, azon nyomban elszalad, de nekem muszáj volt ott lennem. Ez a farkas úgy vonzott magához, mintha mágnes lenne. Csak azt tudtam, hogy vele kell maradnom. Az életem része volt és nem szándékoztam elengedni. Túl sok mindent éltünk át.. lehetetlen lenne kitörölnöm Őt az elmémből. Ő az én farkasom! Velem van már amióta az eszemet tudom. A farkas egyik mancsát előretette. Éjfekete bundáján megcsillant a hold fény. A legérdekesebb dolog, azonban a szeme volt, amely türkizkéken csillogott. Észre sem vettem, de a morgás abbamaradt. Még egy lépést tett felém, majd közelebb hajolt, hogy megszagoljon. Mikor végzett, tett még két lépést előre és hagyta, hogy ujjaim hegyével végigsimítsak bársonyos fekete bundáján. Néhány röpke percig hagyta, majd az erdő felé fordult. Talán volt ott valaki.. de ezt már sohasem tudom meg.. A farkas még egyszer a szemembe nézett. Nem hittem a szememnek, olyan volt, mintha a farkas szomorú lenne, amiatt, hogy elmegy. Mert elment.. Neki az erdő az otthona, nem várhatom el tőle, hogy egy olyan helyen maradjon, ahol vadásznak a fajtájára.
- Menj csak.-mondtam egy szomorkás mosoly kíséretében, Ő pedig belépett az erdő sűrűjébe és azóta nem láttam.

The End